A karácsonyfa dísze

A karácsonyfa dísze címet kapta az a hat alkalmas programsorozat, mely november 25-én Csíkpálfalván vette kezdetét több mint húsz gyerek részvételével.

Az esemény plakátja

Előkészítő- és I-IV osztályos diákok számára született meg ez a mentálhigiénés jellegű projekt, melynek célja a közösségépítés és a Karácsony ünnepére való ráhangolódás.

A program által szeretnénk lehetőséget adni a gyerekeknek, hogy az iskolai és megszokott kereteken kívül találkozhassanak egymással és közösségi élményekkel gazdagodjanak. A hat alkalmas találkozás színes foglalkozásokat tartalmaz, melyek által együtt közelebb kerülünk az Ünnep varázsához, igazi szépségéhez.

Játékokkal, mesével, kézműves tevékenységekkel alapozzuk meg az egyes találkozásokat és emellett teret kapnak mégapró mozzanatok, melyek az ismerkedést, egymásra figyelést, értékek felfedezését, az örömet szolgálják.

A Karácsonyig lezajló alkalmak során, önmagunkból adva és egymás által gazdagodva találunk rá azokra a kincsekre, melyeket jelképesen a mi közösségünk karácsonyfájára helyezünk, és ezáltal élezzük a látásunkat, hogy akár a közösség vagy a családunk ünnepén is észre tudjuk venni, hogy a csillogáson és ajándékdobozokon túl, melyek azok a valódi díszei a Karácsonynak, melyeket annak elteltével nem kell a dobozokba visszacsomagolni és egy évre a padlásra helyezni, hanem egy kis odafigyeléssel egész esztendőben beragyoghatják az otthonunkat, mindennapi életünket.


Egyik résztvevő szavaival élve: „A lelkünkkel díszítjük a karácsonyfát.”

Azt kívánom, hogy legyen ez így minden család otthonában és az egyházközségünkben is!

VÁNCSA Renáta-Katalin

Még több kép megtekinthető facebook oldalunkon A karácsonyfa dísze albumban.

A karácsonyfa dísze

Vélemény, hozzászólás?

hu_HUHungarian