Felhívás

Kedves Testvérek!

Nem megszokott időszakot élünk. Ahogyan azt a média segítségével megtudtuk Marcel VELA belügyminiszter március 18.-án betiltott minden beltéri kulturális, tudományos, művészi, és vallási rendezvényt.

A Főegyházmegyei rendelkezések értelmében, valamint a kedves hívek egészségének védelmében, az elkövetkezendő két hét folyamán templomainkban NEM lesznek szentmisék és liturgikus cselekmények.

Tisztelettel kérem a Testvéreket, hogy a Mária Rádió segítségével kapcsolódjanak be a szentmisékbe és otthonaikba imádkozzanak.

Az előre felvett szentmise szándékokért imádkozom továbbra is.

A pénteki (március 20.) keresztút ELMARAD!

A meghirdetett szentségimádást a csíkpálfalvi templomból, március 21.-én, szombaton délután 17 órától a plébánia Youtube csatornáján élő közvetítés keretén belül követhetik vagy visszanézhetik a kedves hívők.

A következő két vasárnap a szentmisét EGYÉNILEG fogom bemutatni!
Tisztelettel kérem a kedves híveket, maradjanak otthon és a Mária Rádió vagy más élő közvetítések segítségével szenteljék meg az Úr napját.

Tisztelettel kérek mindenkit, hogy családjankban, együtt imádkozzuk a rózsafüzért, kérve a csíksomlyói Szűz Máriát, székely Madonnánkat, hogy ezt az időt megélhessük.

Csíksomlyói Szűz Mária, Székely Madonnánk, könyörögj érettünk!
Szent József, Szűz Mária jegyese,
könyörögj érettünk!
Keresztelő Szent János, könyörögj érettünk!
Szent Pál apostol, könyörögj érettünk!

Csíkdelne-Csíkpálfalva, 2020. március 19.

Imával és szeretettel: Csíki Szabolcs, plébános

Felhívás

Vélemény, hozzászólás?

hu_HUHungarian