Szentmise liturgiája -3-

A szentmise kezdetét a fali csengő, kis harang megszólalása jelzi, melyet az elöl jövő ministráns húz meg.
A sekrestyéből való bevonulással a szentélybe megkezdődik a szentmise.

Bevonuláskor felhangzik az orgonaszó, és a kezdőének.
A mi templomunkban kivetítjük a szöveget, így együtt énekelhetünk, amit tegyünk is meg, mert Szent Ágoston szerint:

„aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”

Elöl, a ministránsok jönnek, a sor végén pedig a miséző pap.

A főoltárhoz érve meghajlunk, majd a tabernákulum irányába fordulva, ahol az Oltáriszentséget őrizzük, tehát Jézus felé fordulva, egyszerre térdet hajtanak.
Hogy ott van-e az Oltáriszentség, az un. örökmécses piros fénye jelzi.

A térdhajtás után a ministránsok a helyükre mennek, a miséző pap pedig az oltárhoz lép, és megcsókolja.
A tiszteletadás annak a Krisztusnak szól, akinek egyetlen, örökérvényű áldozata az oltáron lesz jelenvalóvá, a kenyér és bor színe alatt.

Miután mindenki a helyére vonult, a miséző pap keresztvetéssel nyitja meg a szentmise ünneplését. Vele együtt mi is keresztet vetünk.
Majd a pap Szent Pál apostol leveléből származó köszöntési formával Krisztus nevében üdvözöl minket. A hívek a bevonuláskor felállnak, és állva maradnak az első olvasmányig.

A mai katekézisben néhány gondolatot a keresztvetésről szeretnék megosztani.

Keresztény életünk otthonát és boldogságát a Szentháromságban találjuk meg. A Szentháromság minden tagja a másikért és a másik által létezik.
Nevük nem választja el őket egymástól, hanem azt mutatja meg, hogy a Szentháromságos Isten színtiszta kapcsolat.

A templomba magunkkal hozzuk törékeny identitásunkat, melyet igen gyakran másokkal szemben alakítottunk ki.
Önképünk gyakran versengésen alapul, fölénybe akarunk kerülni, vagy az alacsonyabb rendűség érzésével küszködünk.
Még szeretetünk is rejthet versengést vagy elzárkózást.

A szentmisét azzal kezdjük, hogy a Szentháromságos Istenhez fordulunk, aki a mi otthonunk, ahol életünk kibontakozhat, ahol boldogságot találhatunk, anélkül, hogy identitásunkért kellene küszködni.
A keresztvetés azt is jelenti, hogy Istenhez akarok kapcsolódni, aki megteremtett, aki élettel, újabb és újabb lehetőséggel halmoz el, és végül, aki vezet, segít életemet szépen, értékesen megélni.

A keresztvetés a Szentháromságos Istenbe való kapaszkodás is, de abban is segít, hogy tudatosítsam, utam a kereszten át vezet az isteni életbe való részesedésbe.

Minden keresztvetés már imádság. Ezért nem mindegy, hogy azt hogyan teszem, és hogyan hívom a Szentháromságos Istent életembe.

A keresztvetés nem csupán valami régi gesztus.

Ferenc pápa azt mondta, hogy a kereszt jelével azt fejezzük ki, hogy keresztények vagyunk, ezért gyakran kell keresztet vetnünk, hogy emlékeztessen minket: Istenhez tartozunk.

A keresztvetés gesztusa mélyen áthatja az Egyház teológiáját.
Fontos megérteni ennek a gesztusnak a háttérjelentését, hogy ne váljon üres mozdulattá.

A keresztvetés az Isten szeretetének a kitárulkozása, nyitottsága és meghívása az igazi életre.

A világot és a Te életed is csak egyetlen lehetőség tudja megtartani, ez az Isten szeretete.

Bátorítalak, hogy a keresztvetésed már legyen egy imádság, a kéz mozdulatod, illetve a szavak kimondása legyen élő és eleven.
Isten nagyon figyel az imára, épp ezért én is figyelmes akarok lenni Isten irányába, mert az a szeretet mutatkozik meg a kereszten, amit csak Isten tud nekem és neked is adni. 

Felhasznált irodalom:

Szentmise liturgiája -3-

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hu_HUHungarian