A déli templombejárat feletti külső falon fedeztük fel a már említett, bemeszeletlen freskórészletet. Sajnos a vastag mészréteg alól igen keveset lehetett már napvilágra hozni.
A falfestmény (freskó) hármas beosztású: középen – épp a déli bejárat felett – van a keresztre feszített Krisztus (corpusa 100 cm), mellette kétoldalt Mária és Magdolna (más vélemény szerint Magdolna helyett Szent János van). Ettől nyugatra két szent alakja, éspedig Szent Péter a két nagy kulccsal és könyvvel, mellette Mihály arkangyal a pallossal. Keletre pedig – erősen megrongált állapotban – két siratóasszony alakja, hosszú köpenyben.
A festett alakoknak, de különösen Krisztus alakjának és fejének finom, lendületes rajza festőjének nagy rajztudását, rajzkészségét tanúsítja. De ugyanezt mondhatni a színezésről is, mert bár színskálája nem nagy, de az, ami van, finom, diszkrét, lehelletszerű. Színei általában azok, amelyeket a legtöbb székelyföldi freskón megtalálunk: sárga, vörösesbarna, halványkék és -zöld. A vakolat, amelyre ráfestették a képeket, cementszerűen kemény és sima.
Ennek a freskónak az értéke nemcsak régisége, szépsége, hanem ritkasága is. A külső falra festett freskó szinte általános az ortodox templomokon és kolostorokon, de igen ritka, pláné Erdélyben, az olyan magyar templom, amelynek a külső falán lenne falkép. Remény van arra is, hogy e központi megjelenésű képcsoporton kívül (2+3 +2 = 7 alak) egy újabb kutatás vagy restaurálás mind a külső, mind a belső falakon talál még a mészrétegek alatt lappangó falképeket.
Losteiner János ferences történész latin nyelvű kézírásos történeti munkájára hivatkozva Balogh Jolán művészettörténész említi, hogy a csíksomlyói ferences kolostor XV. századi épületének homlokzatán is volt egy keresztre feszítést ábrázoló festmény 1448-as évszámmal. Feltételezhető tehát, hogy a delnei freskó a közeli csíksomlyói falkép hatására készült, esetleg épp Csíksomlyón működött abban az időben festőiskola vagy műhely.
A középkori falképek az 1930-as években kerültek napvilágra. Ekkor a déli kapu előtt álló portikuszt elbontották, amelynek padlásterében megmaradt a három külön – külön keretezett figurális ábrázolás a kapu felett. A képek közel egy időben, de mégsem egyszerre készültek; mindháromnak más a készítéstechnikája és a hordozója. Feltárásakor konzerválás nem történt, így a gyengébb megtartású középső kép mára szinte teljesen lekopott a hordozóról.
A templom belseje: A templomba lépve első pillanatra a hajó 1613-ban festett kazettás beosztású deszkamennyezete tűnik fel, majd a szép csúcsíves diadalív és mögötte a szintén csúcsíves bordás mennyezettel fedett szentély, amelynek záródásában áll a hatalmas méretű és ritka szépségű 1675-ből származó fából faragott szárnyas oltár.
Maga a szentély aránylag elég nagy (10,10 x 6,75 m) méretű, mennyezetét kőből faragott bordák tartják. Gyámkövei kehely idomúak és eléggé kiugranak a fal síkjából. Az egyiken, a leckeoldalon, alul egy olasz lófőpajzs van kifaragva, mezejében latin kereszt áll. Ezekből a jelekből arra következtetnek, hogy olasz mester lehetett a templom építője.
A bordás mennyezeten három szépen faragott boltzárókő hívja fel a figyelmünket. Az elsőn – a záródásbelin – egy nagy olaszos pajzs van, benne egy tojásdad domborulat, ezen pedig egy lóherelevél keret, melynek alsó szára kiszélesedve a domborulat síkjába enyészik. A középső zárókövön tárcsapajzs van, rajta emberi alkar, a kezében talán harci bárd (vagy kard), rajza nem vehető kielég tisztán. A harmadik zárókőben alul-felül kidomborodó oldalú téglalap alakú mezőben egy futó, farkasféle négylábú állat. Talán a Szapolyai család címerére emlékeztet. Mindhárom zárókő nagyon meg van rongálva. A szentély záródása poligon, s mivel három oldala igen lapos szög alatt hajlik egymáshoz, eddig mindenki nyolcszög záródásúnak tartotta. Pontos felmérés alapján állapították meg, hogy a 16 szögnek három oldala van, bár ez igen ritka és szokatlan záródás.
A szentély északkeleti és délkeleti ferde oldalfalán egy-egy befalazott csúcsíves ablaknak a nyoma látható; csúcsosodó ívük kívülről még jobban kivehető.
A tabernaculum szokatlan módon a leckeoldalon van. Valószínűleg akkor helyezték át, amikor már nem e fülkében, hanem az oltáron tartották az ostyát, s így jelenléte az evangéliumi oldalon feleslegessé vált. Ez a kis (90 x 30 cm), kőből faragott csúcsíves szentségtartó fülke igen egyszerű díszítésű, csak egy gyakorlatlanabb faragóra valló kötélfonatos keret veszi körül. Feltehető, hogy egy gyakorlatlan kezű falusi kőfaragó munkája, érdekességét azonban épp ez növeli, mert így a helyi népművészet egyik építészeti emléke s tanúsítja, hogy falusi mesterek is közreműködtek egy ilyen templom felépítésénél. A szentségtartó fülkéről hiányzik a szokásos rácsos vasajtócska, csak két sarkának és záró szerkezetének a kőkeretből kiszakított nyoma maradt meg. Az 1934-es restauráláskor e hiányt egy újonnan kovácsolt vasajtóval pótolták.
A szentély padlója 20 x 20 cm nagyságú, rombusz és négyzet alakú téglákkal volt hiányosan kirakva. Mivel már töredezettek és mállottak voltak, 1934-ben e célra rendelt négyzet alakú téglákkal rakták ki a szentély egész földjét.
A sekrestye 5,50 x 2,50 m nagyságú és csupán 3,50 m magas barátságtalan, hideg helyiség, de szép a csúcsívesen boltozott mennyezete és a csúcsíves kis ablaka, amelynek keresztmetszete kéveszerű, sőt alsó részén párkánya is le van szelve, mert így a napfény még a keskeny ablakrésen is be tud tódulni. Egyszerű tört ívelésű kőajtókerete van; valamikor szépen kifestett virágdíszes deszkaajtója is volt, de a festése már annyira lekopott, hogy 1934-ben egészen új deszkaajtót tettek a helyébe.
A diadalív két oldalán az 1934-es restaurálás előtt két igen egyszerű és művészietlen külsejű barokk mellékoltár volt. Mivel ezekre egy temetőkápolnában nem volt szükség, eltávolították őket és a törmelék kövekből rakott oltárasztalt (menzát) is szétbontották. A törmelékkövek közül szép faragású román kori oszlopláb került elő. Mérete: 39 x 39 cm az alap, fent a kör átmérője 20 cm, az egész magassága csupán 21 cm. Hogy honnan kerülhetett ide a templomba, nem tudhatjuk.
A hajó déli ajtója előtt egy kriptaszerű gödör volt, 140 x 220 cm nagyságú, oldalt kövekkel kirakva. Ebbe a kriptába egy sorban, egymás mellett három koporsót lehetett elhelyezni. Ez volt a delnei nemes Incze család temetkezési helye. 1934-ben a kriptát feltárták, a legfelső koporsó maradványai között néhány rozettafejű sárgaréz és félhold alakú aranyozott szeget találtak, de azután ismét beföldelték a kriptamélyedést és a padló deszkát föléje rakták.
A hajó 13 x 7,40 m méretű, nyugati végén helyezkedik el a XVIII. századból való, négy négyzet alapú kőoszlopon nyugvó karzat. Az oszlopok közül kettő a fal mellett, kettő közbül áll, úgy, hogy a hívek három egyforma, egyszerű, de ízléses és szabályos félköríves kapu alatt közlekedhetnek. E három ív felett van a karzat mellvédje. Ennek közepén előreugrik az orgona játékasztala. A feljárat hozzá – egyszerű falépcső.
Az északi fal már régebb óta bedőléssel fenyegethetett, erről tanúskodik a támasztékul kívülről odaépített otromba támpillér. Az 1934-es munkálatok előtt újra ki-be görbült, sokan attól féltek, hogy egyszer bedől az egész fal. Ennek megerősítése céljából, belül, félmagasságig vasbetonnal megerősített, vastag kőfalat húztak. Ez elcsúfította a falat, de megóvta az összeomlástól.
A templom legszebb és legértékesebb dísze az 1613-ban készített és virágdíszekkel megfestett kazettás deszkamennyezet, amely a hajó mennyezetének egész felületét befedi. 104 darab (13 x 8), kb. egyméteres négyzetekre osztott kazettából áll, amelyek közül – mivel az északnyugati sarok négyzete padlásfeljáróul szolgál és az festetlen – 103 festett kazetta. A mennyezet közepén, kb. 30–40 cm-rel lejjebb, egy nagyobb méretű képkeret függ, amelynek széléről faragott napsugarak ágaznak szerte. A vassodronnyal felfüggesztett kép Szűz Máriát ábrázolja a kisdeddel. A függesztett kép ilyen megoldása deszkamennyezeteink között szokatlan.
A 103 kazetta közül csak látszólag egyezik néhány, valami kis változtatást mindegyiknél alkalmazott a festő-asztalos, amiből az tűnik ki, hogy nem sablonnal, hanem szabad kézzel dolgozott.
Kompozíció szempontjából a mintákat három főcsoportra lehet osztani:
- rozettaszerű
- vázából, kancsóból kinövő, szimmetrikus elosztású virágcsokor
- a díszítmény főágát az egyik sarokból kiinduló csigavonallal alkotó minta.
A díszítmények mind magyaros reneszánsz virágos mintájúak, amilyeneket abban az időben az asztalosok a népi bútorokra, a képírók pedig a nemesi (ármális) levelekre festettek. A festés gyakorlott kézre és ízlésre vall. A minták szépségét a finom színezés is fokozza. Uralkodó színe a nyers deszka régies barnás- vöröses meleg színe. A fehér alapon a virágok és levelek világoskékkel, szürkéskékkel, pirossal vannak festve, de van kevés sárga és zöld szín is. A színek a hosszú idő alatt természetesen sokat fakultak és koptak, sőt beázás miatt egyesek ma kivehetetlen szürkések. A virágminták között sok a szegfű, rózsa, tulipán, búzavirág stb. A közepén egyik kazettában felirat hirdeti: „ANNO DOMINI CURALV [CURAVIT?] 1613”, vagyis a készítés idejét, azonban a szöveg többi része elmosódott.
Ez a deszkamennyezet ma az egyetlen Csíkban, s Kelemen Lajos megállapítása szerint festett kazettás mennyezeteink sorában régiség szempontjából a nyolcadik helyet foglalja el. Bár festőjének nevét nem tudjuk – írja -, munkája elárulja, hogy kivételes ízlésű gyakorlott mester festette. Ugyancsak Kelemen Lajos feltételezése szerint, a munka megrendelője a csicsói özvegy Petki Farkasné lehetett, aki akkor a legvagyonosabb földbirtokos volt a környéken.
Hungarian