Húsvét 4. Vasárnapja
A prédikáció elhangzott a Keresztelő Szent János anyatemplomban 2020. május 3.-án
Papi és szerzetesi hivatások vasárnapja – Evangélium Szent János könyvéből, Jn 10,1-10
Azt hiszem bánnám ha nem lehetnék pap.
Pedig van benne elég kihívás is és kereszt is.
Hiszen nem mindig úgy alakulnak az élet dolgai ahogy szeretném, de talán mindez mások életében sincs másként.
Akkor, amikor nehéz valami az életemben visszavonulok: kicsit imába is lenni, átbeszélni Istennel az ami van.
Fontos kérdés: Ő hogyan is gondolja, látja az életem, életünk?
És ez a legszebb, amikor a tervek, a kiszámíthatóság felborul és elindul valami teljesen új. Valami, ami nem az enyém, de életem része lesz és mégis az enyém, de csak megőrzésig…
Épp a tegnap került elém egy elég érdekes kép.
A fotó készítője PÉTER András, a pálfalvi templomot vette lencsevégre, nem mindennapi fotóról van szó.
A kis domboldalból mintha megszületne egy templom: a maréknyi Isten háza teteje és a torony csúcsíves fedele emelkedik ki a domboldalból. Körbe veszik fák.
A kép nagyobb részén a szép kék egünk látható, mintha Életadónk felhőkkel rakta volna tele kreatívan, életet és üzenetet lehelve a fotóba.
Mi van a képen? Az, ami a kép címe is: a felhők imája.
Nekünk jelenleg nem lehet együtt, templomainkat betöltve imádni az Életadót, de a felhők megteszik helyettünk.
Ez az idő újraértelmez mindent.
Mintha ez a kép egyszerre csak prófétai szavakká válna és figyelmeztetne a mai ünnep kapcsán.
Jelzés arról, hogy milyen a világ most: amikor nem érhető el a liturgikus emelkedettség, amikor mesze vannak az emberek egymástól, amikor a templomok üresek, amikor nehéz mérvadó üzenetet megfogalmazni és továbbítani, amikor nekem papnak is nehéz megélni hívatásom.
Mert hiányzik a közösség és még nem tudjuk, hogy meddig is marad így.
És igen, kedves testvérek, mi magunk is készíthetnénk hasonló képeket … ami mélyen kifejezné a mostani jelent és állapotunkat.
Testvéreim, ha igaz, hogy Krisztus értünk adta az életét, ha igaz, hogy annyira fontos volt neki az ember, hogy meghalt érte, akkor tudhatjuk, hogy semmi sem választ el bennünket őtőle most sem, így a járvány és a kilátástalanság idején sem.
Hiszem, hogy neki nem akadály sem a járvány, sem a kijárási korlátozás és az internet sem – ahogy nem akadály a bűn és a halál sem, pedig nehéz most igazán megélni az ünnepet. Erre nyitogatja a szemünket a mai ünnep és ez a kép is.
Valamiben nekünk nagyot kell változnunk.
Ha a felhők tudnak imádkozni, akkor nekünk mennyire kellene és kell az imádság embereivé válni.
Mi értelme ma papnak lenni?
Sok értelme van, így is, most is.
Megéri az élet mellett dönteni.
Egy pap életében mindennek van értelme, hiszen az Értelmeset akarjuk keresi, Őrá próbál hangolódni, hagyatkozni a szív.
Azért is jó papnak lenni, mert közöm van a Lényeghez, s ilyenkor akár jöhetnek a kiábrándulások is, valaki nálam jobban kezében tartja a dolgokat.
Azért is jó papnak lenni, mert tudom Ő sosem hagyja el kétségbeeső életünk, neki különösen gondja, figyelme és szeretete van a mi életünkre.
És a végén?
Izgalmasnak találom a találkozást, tele meglepetéssel … s igazi élettel!
De addig is nagy feladatunk, hogy a felhőkhöz hasonlóan az ima embereivé váljunk, lélekben együtt, közös szándékainkért, de főleg Isten Szent Akaratának teljessé válásáért imádkozni.
Testvéreim, imádkozzunk együtt, a hívek, hogy mi papok és szerzetesek szentté és az imádság emberivé váljunk.
És mi papok, szerzetesek, azért, hogy a hozzánk tartozók, a családok, az idősek, a fiatalok és a gyerekek Istenben, Isten által és Istennel éljék szép és reményteljes életük.
Ma van egy hívó hang, ami az életre hív, ennek feltétele, hogy az imádság embereivé váljunk MINDANNYIAN.
Ámen.
Csíki Szabolcs, plébános
Hungarian