Az Isteni Irgalmasság ünnepe – a prédikáció elhangzott a húsvéti ünnepi szentmisén 2020. április 19.-én 11 órától, a Keresztelő Szent János templomban.
A világjárvány számomra is nagy intés.
De ugyanakkor egyben biztatás és bátorítás is: életemből csak egy van, ezt nem szabad elrontanom, nem szabad feldarabolnom és felszínesen élnem.
A lényegre kell figyelnem, éppen ezért fohászom Tamás apostol imája:
Én Uram, én Istenem!
Néhány évvel ezelőtt másként láttam a mai evangéliumot.
Többnyire a hitetlenkedő Tamás állt előttem és azt magyaráztam.
A járvány, a “maradj otthon” kihívás másként láttatja most az apostolt.
Húsvét után nyolc nappal a tanítványok úja találkoznak, és ekkor jön közéjük Tamás apostol, illetve a zárt ajtók mögött Jézus is megjelenik.
Olyan jó látni közösségünkből olyan családokat, akik otthonaikba házi oltárt készítettek Húsvét ünnepére.
Sőt van olyan is aki elmondta: szépen felöltöztünk, úgy ahogy szentmisére szoktunk menni, a szobába belépve még térdet is hajtottunk .
Hiszem, hogy Jézus az otthonaikba betért és újra betér.
Aztán ott vannak a közös esti imák, ha nincs járvány, ezeket nem éljük meg, idáig nem jutunk el.
Ennek a világjárványnak egyik előnye, hogy kicsit ellágyultunk jó értelembe.
Mintha igazán fontossá vált volna Isten, a templom, az Egyház.
Jézus, amikor megjelenik az apostoloknak, Tamást bátorítja:
„… nézd és érintsd. Ne légy hitetlen, hanem hívő! ”
Tamás válasza pedig:
„Én Uram, én Istenem!”
Most nagyon megszerettem ezt az imát!
Tamás, Péterrel, Jakabbal, Jánossal és a többivel ellentétben a lényeget látja meg, nagyon realista.
Sokszor Tamás bőrében vagyunk – ha baj van, elszaladunk, megijedünk és távol, vagyunk önmagunktól, egymástól, de még Istentől is.
Tamás is távol van, elszalad, nem hiszi a feltámadás örömét – de egyszer csak felismeri.
Ő az aki elsőnek mondja ki a lényeget.
Olyan gyakran akarunk mindent jól csinálni, a legjobbat adni … de vajon nem válunk a jó tenni akarásunk közepette bezárkózottá?
Talán ezért mondja Ferenc pápa:
„…inkább akarok egy megsebzett, de kilépő Egyházat, mint egy önmagát bezárt és megbetegített Egyházat… “
Tamás nem erős, hanem gyenge, és amiről Szent Pál is beszél, az most igaz, és saját életünkbe ez a szentpáli gondolat sokszor tetten ér: „ … az erő a gyengeségben nyilvánul meg.”
Nem tudni, hogy Tamás apostol hol volt nyolc napig, de amikor előkerült a szíve nyitottá vált. Persze nem azonnal. Az Isten irgalma, ami átölelte Tamás apostolt, és ebből született az Ő látása, élete szép imája.
El tudom képzelni: Tamás apostol kétségbe volt esve, nagyon mélyen érintette, ami Jézussal történt.
Tamás egyszerűen magába fordult, mindennek és mindenkinek hátat fordított, egyszerűen egyedül akart lenni.
A dolgokat újra akarta gondolni – mennyire emberi és valós ez az élethelyzet.
Tamás apostolt a szavak nem érdekelték.
Ő szerette Jézust és mélyen érintette az Ő szenvedése és kereszthalála.
Az apostolok, amikor elkezdték győzködni számára egyértelmű volt, majd ha látja és érintheti, kellett neki a konkrét bizonyíték…
Tamás egyáltalán nem volt felületes ember, ha az lett volna könnyedén elhitte volna, amit apostol barátai mondanak.
Jézus ismeri vágyainkat, titkos szobáinkat és látta Tamás apostol mélységét is… és ekkor történt a megjelenés.
Ferenc pápa épp idén március 30-án mondott valami nagyon szépet:
„Isten nagyobb a bűnünknél!
Az ő szeretete olyan óceán, amelybe megmerítkezhetünk az elsüllyedés veszélye nélkül: megbocsátani Isten számára azt jelenti, hogy nekünk adja azt a bizonyosságot, hogy ő sosem hagy el minket.”
A mai nap ennek is az ünnepe: Isten számára fontosak vagyunk.
Ő sohasem hagy el bennünket semmilyen körülmény közepette.
Neki gondja van ránk, életünkre, erre a világ járványra.
De mi vajon hogy állunk ehhez a kialakult helyzethez?
Mit hozunk ki ebből az időből és magunkból?
Rengeteg példa áll előttünk, akik akár más típusú bezártságot kellett meg- és elszenvedjék, de abban is értelmet találtak.
Erre a legnagyszerűbb és leghitelesebb példa Áron püspök, aki a börtön éveiről így vall:
“Jóságában az Isten elvitt szeretetének iskolájába, a börtönbe…”
Ha Ő a börtönbe megtalálta az élet értelmet, akkor mi is meg tudjuk találni a lényeget életünkbe, otthonainkba, szeretteink körébe.
A Feltámadott amilyen türelmesen fordul Tamás felé, olyan érzékeny és finom a lépése mifelénk is.
Ugyanúgy osztogatja kegyelmét nekünk is, minden nap.
De mi hiszünk-e az apostolok tanúsága alapján, a legnagyobb örömhírbe: Ő, valóban feltámadt…
Nekünk tényleg van életünk.
A legfontosabb cél, hogy felismerjük Istent az életünkbe és Tamás apostol imája napi fohászunkká váljon:
“Én Uram, én Istenem!”
Csíki Szabolcs, plébános
Hungarian