Elhangzott a Keresztelő Szent János búcsún, Csíkdelnén 2020. június 21.-én.
Kedves Testvéreim! Ha mai szófordulattal élek, akkor Keresztelő szent Jánosról azt kell mondanom, hogy megosztó személyiség volt: másként látják és láttatják az evangélisták, másként Jézus kortársai, mást olvasnak ki életéből az első keresztények és mást az egyházatyák.
Theodosius egyházatya szerint Ein Kharimban született. A Szentírásból tudjuk, hogy nem volt pap, de a Jordánnál keresztelt és bűnbánatra szólította fel népét. Sokan úgy beszélnek róla, mint nazir, Istennek szentelt férfi –, aki már születésétől kezdve bort és részegítő italt nem iszik, böjtöl és vállalja a pusztai remeteség minden kényelmetlenségét. Sáska és vadméz az eledele, s emiatt a vegetáriánusok is előszeretettel hivatkoznak rá, mint példaképükre.
Isten szócsövének, a pusztában kiáltó hangnak tartja magát, aki Isten, közelgő ítéletét, a Messiás érkezését harangozza be. Heródes nem is tudja elviselni a kritikát, amit törvénytelen házassága miatt kap Jánostól, ezért börtönbe záratja, majd egy könnyelmű ígéret nyomán lefejezteti.
Radikális vallási mozgalmának olyan ereje volt, hogy még az arab és zsidó világban is óriási irodalma keletkezett. És ha a qumráni esszénusok szektájára gondolunk, akkor mai napig tartja magát.
KEDVES TESTVÉREIM! Keresztelő János nemcsak a puszta prófétája, hanem az utolsó óra prófétája is. Két szövetség határmezsgyéjén áll. Prófétai szabadságában nem gátolja sem papi származása, sem a nép elvárásai, sem a vezetők véleménye. Az addigi prófétákat messze meghaladó heves kirohanásaival feszültséget kelt a nép körében.
Azonnali, gyökeres változásokat akar – radikális megtérést kér mindenkitől, ha nem akarnak elveszni. Nagytakarítást akar végezni, ami előtt megérkezne a Messiás. És szorít a határidő. Nem ér rá holnap megtérni! Vitára késztető, civódásra sarkalló, ellenállhatatlan hatású beszédeivel valósággal lehengerli az egyszerű tömeget, de a nép vezetőit is nyugtalanítja. Lényével tiltakozik a papi kaszt, az egyházi vezetők visszaélései ellen, kemény kritikával illet mindenkit, aki nem hajlandó bűnbánatot tartani.
Prófétai hevületben kitör a kor vallási gyakorlatából, eldobja a régi gondolkodásmód kaptafáit, és a népben felfakasztja a vágyat az igazságtevő Isten után.
KEDVES TESTVÉREIM! Merész a gondolat, de hadd hasonlítsuk össze Jézus örömhírével János tanítását:
- A fejsze a fák gyökerére tétetett – Nem akarom a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen.
- Viperák fajzata – Hagyjátok a konkolyt az aratásig
János hangja dörgedelmes, pusztában kiáltó hang, Jézus szava örömhír, evangélium: „A megroppant nádszálat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki.”
- Isten ítélete szörnyű és könyörtelen – Az Isten és a felebaráti szeretet lesz a mérce a végítéleten.
János annak ellenére, hogy rokona, kortársa Jézusnak, annak ellenére, hogy később megkereszteli, és rámutat, – „Íme az Isten báránya!” – valójában nem ismeri Isten titkát. Nem is ismerheti. János az ószövetségi szigorú, ítélő Istent prédikálja, Jézus az irgalmas Istent.
KEDVES TESTVÉREIM! Keresztelő János, amikor Isten közelgő ítéletét hirdeti, nagyon türelmetlen hangot üt meg.
Szembesíthetjük magunkat a kérdéssel: nem bujkál-e gyakran bennünk is ez a Jánosi, nem teljesen újszövetségi hit, ez a fajta türelmetlenség?
Jaj, de türelmetlenek tudunk lenni olykor!
Egymás szavába vágunk, és a másik helyére tolakszunk.
Bosszankodunk, ha egy percet várnunk kell a jelzőlámpánál, valósággal sértésnek vesszük, ha az előttünk levő autó sofőrje ügyetlenkedik. Kapkodunk, ”sürget az idő, ilyen a világ” – mondjuk, és rohanunk.
Mindent most akarunk megoldani és elintézni. Mindent egyszerre akarunk.
Mind a két végén égetjük életünk gyertyáját.
Nem bírjuk kivárni, amíg megérik a gyümölcs, már zölden leszedjük.
És azt mondjuk, hogy a zöld almában több a vitamin.
És nincs időnk semmire. Összecsapjuk, elnagyoljuk feladatainkat.
Nem fektetünk hangsúlyt az elmélyülésre, nem állunk meg, nem töltekezünk, nem hagyjuk, hogy bennünk a dolgok, az érzések, tapasztalatok, leülepedjenek, megérjenek. Add meg Uram, de most, rögtön!
Azonnal szétcsapunk, ha vélt vagy valós igazságtalanság, hátrány ér. Elhamarkodottan, felületesen döntünk. Forrófejűen nyilvánítunk véleményt olyan dolgokról, amelyeket nem ismerünk. Hallomásból tájékozódunk, nem nézünk utána a dolgoknak.
Funkcionális analfabéták lettünk. De a nagy baj az, hogy Isten felé is így fogalmazzuk meg elvárásainkat – ha egyáltalán hozzá fordulunk. Ha pedig nem hallgat meg rögtön, letörünk, egyébbe kezdünk, vagy jöhet a drog, az alkohol, a depresszió.
Holott nem kellene mindent rövidre zárnunk. Vannak folyamatok, amelyeket érdemes kivárnunk. Szinte maguktól zajlanak, de időre van szükségük.
Egy ember személyi érlelésében, lelki fejlődésében is mennyi időre van szükség. Meg kellene tanulnunk egyfajta távolságtartást, egyfajta belső feszültség elviselését, miközben megőrizzük lelki békénket.
A lánglelkű Keresztelő Jánost hevítette a szent buzgalom, és nem értette, furcsának találta Jézus magatartását, aki nem azonnali ítéletet hirdetett, hanem Isten országát. Ahol Isten türelmes a bűnösökkel szemben. Haladékot ad, esélyt kapunk a szeretetben való felzárkózásra.
Ahogy a gazda bízik abban, hogy a fa előbb-utóbb termőre fordul, sőt abban is, hogy a búza őszre mindenképp beérik, és láss csudát – konkoly is búzává változik.
Éppen ezért, testvéreim ne ítélkezünk elhamarkodottan! Isten malmai lassan őrölnek. Adjunk időt, lehetőséget önmagunknak is, a másiknak is, és Istennek is, – hogy megérinthessen az ő kegyelme.
KEDVES TESTVÉREIM! Keresztelő János mindenek előtt próféta volt. Az Újszövetség előhírnöke. Messze megelőzte korát.
Rádöbbentette az embereket, mire van igazán szükségük. Nyugtalanította, mondhatni idegesítette őket, – mint amikor a kavics beleszorul a cipőnkbe. Kiprovokálta belőlük a megtérést, a kijózanodást.
Ez a próféták szerepe, ez az egyház prófétai szerepe, ez a mai keresztények, vagyis a mi feladatunk ma is!
Nem annyira jövőbe látni, mint inkább megértetni a jelent.
Nem előre küldeni az embereket, hanem elől járni jó példával, és mint a mágnes, vonzani a többieket magunk után.
Minden hívő ember prófétai hivatást kapott. Mindegyikünket már születésétől kiválasztott az Úr, mint Keresztelő Jánost.
Mindnyájan útkészítők vagyunk. Isten országának ránk vonatkozó útszakaszával vagyunk megbízva.
Megismertük Jézusban Isten üdvözítő szeretetét, de ennek tanúságtevői kell, hogy legyünk. Nemcsak prófétai szavakkal, hanem prófétai tettekkel, magatartással. Keresztelő János egész habitusa – ruházata, táplálkozása, megjelenése, gondolkodásmódja – prófétai volt.
Az egyháznak is újra magára kell öltenie prófétai mivoltát.
A próféta szabad ember. Nincs lekötelezve senkinek – még saját magának sem. Nincs kiszolgáltatva semmilyen földi hatalomnak, nem érdekei határozzák meg. Nem akar másoknak megfelelni, nem haszonleső, számára csak Isten akarata a fontos.
A próféta mindent az Istenhez való viszonyában vesz észre. Ezért nem vásárolható meg, nem lehet őt megvesztegetni. Neki küldetéstudata van, és biztosan látja a célt maga előtt. Neki nincs félteni valója, nem lehet őt megfélemlíteni, hiszen teljesen rábízza magát Istenre.
A próféta a végső valóságra, a dolgok lényegére figyel. Mélyebben lát, mint a szociológusok vagy a közgazdászok. Mi magunkra ismerünk-e az iménti jellemvonásokban?
A mai világ nem szereti a prófétaságot! Világuknak az tetszik, ha minden kiszámítható. Az egészség, a hosszú élet, a fizetés, a nyugdíj, az ügyfél, a vendég, az inkasszó, még Isten is! Legyen kiszámítható a költségvetés, a kormány, a megvalósítások, és négyévenként lehessen számon kérni. Mert ha nem, ha csalódtunk, többet nem választjuk meg.
Mi nem szeretjük a meglepetéseket, miközben mindig mindenből új kellene. Nem szeretjük, ha zavarnak. Foglaltak vagyunk, tele van a határidőnaplónk, – vajon hány bejegyzésünk szól Istenről? Istent beleszámoltuk?
Ki lehet-e azt számítani, mikor kapok szívrohamot, vagy agyvérzést? Be lehet-e írni a naplóba, hogy a másik embernek mikor lesz szüksége rám? És meg tudjuk-e mérni, hogy mennyi?
A szeretetnek, a hitnek és reménynek van-e mértékegysége?
A prófétai meri közölni a világgal – még ellenszélben is mondanivalóját. Felmeri tenni a kényelmetlen kérdéseket, és tudja figyelmeztetni, ha kell, az emberi méltóságra, tettei következményeire.
Fel meri hívni a világ figyelmét a szent és igaz értékekre, a teremtett világ alaptörvényeire. De a világ csak akkor hallja meg a prófétai szót, ha hiteles próféták szólnak hozzá, mint Keresztelő János.
Akkor akár fel is kapja a fejét.
Az igazi próféta rámutat Jézusra. Nem tesz olcsó engedményeket a világnak, nem alkuszik meg, és nem dörgölőzik a nagy többség véleményéhez, – hanem szembemegy a trendekkel és divathullámokkal. A valódi próféta nem zsarolható.
Azonban még Keresztelő János is belesett abba a csapdába, amikor a börtönben szertefoszlottak mozgalmának célkitűzései, – Jézus meg nem állt be követői közé, sőt néhány tanítványa is Jézushoz szegődött – és azt kérdeztette Jézustól: „Te vagy-e a Messiás, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?”
Mintha megbotránkozott volna Jézuson, hogy túl olcsón adja az üdvösséget, ahhoz képest, amit ő meghirdetett.
KEDVES TESTVÉREIM! Mi is sokszor nekiszegezzük Istennek a kérdést: miért kell szenvednünk, Uram? Hiába hittünk, becsaptál! Nem erre számítottunk, nem így képzeltük el.
Kiábrándultunk egyházadból, a papokból, megcsontosodott az egész intézmény. Hol vagy Uram?
Sokan már azt is fontolgatják, hogy jobb lesz átváltani „rokonszenvesebb” Messiásra.
Vagy nem inkább elvárásainkban, a kicsinyességgel összetákolt, éretlen istenképünkben, valószerűtlen ábrándjainkban csalódtunk?
KEDVES TESTVÉREIM! Isten a meglepetések Istene, a találékony szeretet Istene, aki mindig tartogat újat. Szentlelke most is felhevíti bennünk a prófétai lelkületet. És csak a prófétai lelkűeknek, a reá érzékeny, alázatosaknak nyilatkoztatja ki magát.
Az olyanoknak, mint Keresztelő János, akik el tudják ismerni: „neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem”.
János időben megelőzi Jézust, de Jézus nem akar János nyomába szegődni. Jézus tovább lép, megnyitja a mennyek országának tágasságát, együtt eszik és iszik a bűnösökkel, vállalja a türelmes szeretet kockázatát.
A Jézusban megnyilatkozó Isten úgy irgalmas, hogy nem csap le, kegyetlenül, azonnal, hanem végigkísér életünkön, és csalogat, vonz, felébreszti bennünk a vágyat utána.
Nekünk úgy kell hirdetnünk a megtérést, hogy az nem pusztán etika, és humánerkölcs, – vagy, ahogy szoktuk mondani, betyárbecsület –, hanem Isten- és egymás szeretetéből táplálkozó újszövetségi hit, életmód, örömhír!
Építkezés, országépítés: itt a Földön, már egy szebb, emberibb társadalomé és hosszú távon Isten országáé.
Isten azt várja el tőlünk, hogy építsük az ő országának útját.
Ahogy azt Keresztelő János is tette.
Hogy az utánunk következő nemzedékek rajtunk keresztül találják meg az utat Isten Bárányához.
Drócsa László, nyárádszeredai plébános
Szőkefalva, 2019.június 23.
Csíkdelne, 2020. június 19.
Keresztelő János (ógörögül: Ιωάννης ο Βαπτιστής, latinul: Ioannes Baptista), a katolikus és ortodox nevén Keresztelő Szent János (Kr. e. 7 körül – Kr. u. 29, Iosephus Flavius szerint a Jordántól keletre eső erődben, Mahérusz várában halt vértanúhalált) újszövetségi személy, a kereszténység fontos, szimbolikus alakja.
DRÓCSA László (1971.04.30., Csíkszereda – ) római katolikus pap, jelenleg nyárádszeredai plébános. Előző plébániák ahol szolgált: Gelence, Székelyudvarhely, Teke, Erzsébetbánya, Kézdikővár, Csíkszentmiklós
Hungarian