Talán emlékszünk álmos püspökünk történetére:
Egy vasárnap reggel az édesanya felrázza a fiát, hogy indulni kell a templomba. Semmi eredmény. Tíz perccel később újra próbálja:
– Azonnal kelj föl és indulj a templomba.
– De anya, nem akarok. Olyan unalmas. Miért menjek?
– Két okból, egyrészt tudod, hogy vasárnap templomba kell menni, másrészt mert te vagy az egyházmegye püspöke.
Katekézisünk utolsó részéhez érkeztünk el, aktuális mára is a kérdés: miért járjunk szentmisére?
Latin eredetijében így zárja le a pap a szentmisét: Ita missa est.
Ez szó szerint azt jelenti, hogy menj, elküldtek.
Ez nem annyira befejezése a szentmisének, mint inkább a beteljesülése.
Nem azt jelenti, hogy megszabadultunk a paptól, az egyháztól, a közösségtől, hanem elsősorban azt jelenti, hogy készüljünk a következő szentmisére.
A szentmisét az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kezdtük és azzal is fejezzük be.
Ez a szeretet dinamizmusának a bűvköre, mely kiemel önmagunkból és Isten életébe akar részesíteni és ezt egyik szentmisétől a másik szentmiséig kellene élni.
Miért keljen fel ágyából álmos püspökünk, vagy bármelyikünk, hogy elinduljon szentmisére?
A templom gyakran hideg, a prédikáció is lehet zavaró, a padok kemények.
Olyan mai nyelven fogalmazva semmi izgalom nem történik itt.
Akkor meg miért menjünk szentmisére?
Azért menjünk szentmisére, mert egy kimondhatatlan nagy ajándékot kapunk, Krisztus testét és vérét.
Isten nem valamit akar adni, hanem egész önmagát és ezt érdemünktől függetlenül teszi.
Isten nem azt nézi, hogy megérdemeljük-e vagy sem, hanem mert szeret és ingyenesen adja egész önmagát.
Erre a meghívásra nemet mondani, vagy felületesség, vagy közömbösség. Szeretetet nem elfogadni: nagy értelmetlenség.
Gondoljunk bele ha mi tudunk szeretni, akkor Isten mennyire tud szeretni!
De gondoljunk arra is, hogy milyen nagy szeretetéhség van bennünk és mennyire fontos, hogy a szeretet légkörébe éljünk.
A szentmise akkor teljes, ha szentáldozáshoz is járulok (természetesen, ha lehet és ha tudok!).
Erre a klasszikus példa, hogy egy jó barátunk meghív egy szép ünnepre és a gazdag megterített asztalnál ott ülők, de nem fogyasztok.
Nagyon fáj ez emberileg a barátomnak, de a szentmisén Isten adja önmagát és ha arra nemet mondok, az bizony számomra szegénység.
A szentmisére összegyűlünk, mert Krisztus gyűjt össze, azért hogy majd szétküldjön a világba tanúságot tenni a Vele való találkozásról, arról, hogy jó Őhozzá tartozni.
Azért imádkozom hetek óta, hogy olyan közösség legyünk, akiknek nagyon fontos az Oltáriszentség!
Imaszándékom, hogy olyan közösség legyünk, akik nem tudunk élni szentmise és Oltáriszentség nélkül.
Minden szentmisére járó embernek a szívében ez a gondolat ott kellene legyen, azért, hogy ne langyos, megszoktam keresztények legyünk, hanem olyanok, akiknek a szívében ott van a Szentlélek tüze, ereje, bölcsessége és élete.
A szentmise olyan dráma, ami az emberi lét alapvető drámáját mutatja meg és olyan emberekké alakít át, akik hisznek, remélnek és szeretnek.
Zárógondolatként legyen előttünk Ferenc pápa egyik nagyon szép gondolata:
„Az Egyház mindig az Eucharisztiából él és általa újul meg.”
Ennek a gondolatnak alapján bátorítok mindenkit, ha akarjuk, hogy élet legyen bennünk és megújuljunk, ha erre vágyunk akkor Oltáriszentség központú emberekké kell legyünk.
Felhasznált irodalom:
Hungarian