A terjedelmes prédikációk mindig is próbára tették az emberek türelmét, különösen igaz ez mai korunkra.
Senki nem szereti ha nem törekszem a lényegre. Az emberek idejével nem szabad és érdemes játszani, ez különösen érzékeny része drága életünknek.
Szent Pál az Apostolok Cselekedetei szerint olyan hosszasan beszélt, hogy Eutüchusz elaludt és három emeletnyi magasból leesett.
Aztán volt olyan prédikátor is, aki olyan hosszasan beszélt, hogy a kapukat be kellett zárni, mert különben mindenki elmenekült volna.
Ma többről van szó, mint unalmas prédikációk ősrégi problémájáról.
Ma a hitről szóló beszédünk van válságba.
A héten amikor erről elmélkedtem, hogy a hitről való beszédünk válságba van, épp egy temetésen kellett részt vennem.
Egy nagyon fiatal édesapát, férjet búcsúztattunk és valami különleges történt ezen a temetésen a lelkemben. Ugyan nehéz volt mindenkinek a szíve, de mégis volt ebben a temetésben egy különleges, hiszem, hogy mindenkit átjárt a Szentlélek vigasztalása.
Számomra olyan hitről szóló tanúságtétel volt, ahogy az elhunyt felesége, alig pár hónapos gyerekükkel a karján előlépet az oltárhoz és felolvasta Szent Pál szavait:
Ha Isten velünk, ki ellenünk?
Ő tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta mindnyájunkért, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (…)
Ki ragadhat el minket Krisztus szeretetétől?
Nyomor vagy szükség, üldöztetés vagy éhezés, ruhátlanság, életveszély vagy kard? (…)
Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van
(Róm 8,31-39).
És ekkor nagyon bennem volt, itt nincs szó a hit beszédének a válságáról.
Ha valakinek, akkor nekik nagy fájdalmuk van, de ott van a hit, ami ekkor és ilyen élethelyzetben is értelmet, erőt és lelkesedést ad.
Egy biztos ezen a temetésen megértettem és megéltem, hogy Isten szava megtermékenyít, életet ad.
Aki Istenben él, annak az életében Isten csodálatosan munkálkodik, működik és él.
Nehéz Istenről beszélni, nem azért mert valami nehéz fölfoghatót próbálunk csupán elmagyarázni, hanem mert titok, és csak akkor sikerül ha azt Isten is akarja.
Az első domonkosok a gratia praedicationis-ért is imádkoztak, a prédikálás kegyelméért. Ezt nem csak azért tették, hogy legyen mondanivalójuk, hanem azért is, hogy szavaik kegyelmet közvetítsenek másoknak, Isten eseményévé váljon az életükben.
A tudós így szólt a mandulafához: beszélj nekem Istenről és a mandulafa kivirágzott.
Bárcsak így lenne velünk és nálunk is.
Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szavaknak súlya és ereje van: tud sebezni és gyógyítani, teremteni és rombolni. Tőlünk függ, hogy egymásnak mit adunk családban és közösségben egyaránt.
Nem lehet a feltámadásról úgy prédikálni, hogy közben ne legyen öröm az arcunkon.
Nem lehet úgy jelen lenni a szentmisén, hogy itt semmi sem történik.
Azt kívánom mindannyiunknak, hogy minél több prédikáció hozzon zavarba és egyben segítsen elmélyülni Isten szeretetében …
Mert Isten szeretet és mi az Ő gyermekei vagyunk, erre lettünk teremtve!
Felhasznált irodalom:
Hungarian