Freskók

A déli templombejárat feletti külső falon fedeztük fel a már említett, bemeszeletlen freskórészletet. Sajnos a vastag mészréteg alól igen keveset lehetett már napvilágra hozni.

A falfestmény (freskó) hármas beosztású: középen – épp a déli bejárat felett – van a keresztre feszített Krisztus (corpusa 100 cm), mellette kétoldalt Mária és Magdolna (más vélemény szerint Magdolna helyett Szent János van). Ettől nyugatra két szent alakja, éspedig Szent Péter a két nagy kulccsal és könyvvel, mellette Mihály arkangyal a pallossal. Keletre pedig – erősen megrongált állapotban – ­két siratóasszony alakja, hosszú köpenyben.

A templom freskói restaurálás előtti állapotban

A festett alakoknak, de különösen Krisztus alakjának és fejének finom, lendületes rajza festőjének nagy rajztudását, rajzkészségét tanú­sítja. De ugyanezt mondhatni a színezésről is, mert bár színskálája nem nagy, de az, ami van, finom, diszkrét, lehelletszerű. Színei általában azok, amelyeket a legtöbb székelyföldi freskón megtalálunk: sárga, vö­rösesbarna, halványkék és -zöld. A vakolat, amelyre ráfestették a képeket, cementszerűen kemény és sima.

Ennek a freskónak az értéke nemcsak régisége, szépsége, hanem rit­kasága is. A külső falra festett freskó szinte általános az ortodox temp­lomokon és kolostorokon, de igen ritka, pláné Erdélyben, az olyan ma­gyar templom, amelynek a külső falán lenne falkép. Remény van arra is, hogy e központi megjelenésű képcsoporton kívül (2+3 +2 = 7 alak) egy újabb kutatás vagy restaurálás mind a külső, mind a belső falakon talál még a mészrétegek alatt lappangó falképeket.

Losteiner János ferences történész latin nyelvű kézírásos történeti munkájára hi­vatkozva Balogh Jolán művészettörténész említi, hogy a csíksomlyói ferences kolostor XV. századi épületének homlokzatán is volt egy keresztre feszítést áb­rázoló festmény 1448-as évszámmal. Feltételezhető tehát, hogy a delnei freskó a közeli csíksomlyói falkép hatására készült, esetleg épp Csík­somlyón működött abban az időben festőiskola vagy műhely.

A középkori falképek az 1930-as években kerültek napvilágra. Ekkor a déli kapu előtt álló portikuszt elbontották, amelynek padlásterében megmaradt a három külön – külön keretezett figurális ábrázolás a kapu felett. A képek közel egy időben, de mégsem egyszerre készültek; mindháromnak más a készítéstechnikája és a hordozója. Feltárásakor konzerválás nem történt, így a gyengébb megtartású középső kép mára szinte teljesen lekopott a hordozóról.

A templom belseje: A templomba lépve első pillanatra a hajó 1613-ban festett kazettás beosztású deszkamennyezete tűnik fel, majd a szép csúcs­íves diadalív és mögötte a szintén csúcsíves bordás mennyezettel fedett szentély, amelynek záródásában áll a hatalmas méretű és ritka szépségű 1675-ből származó fából faragott szárnyas oltár.

Maga a szentély aránylag elég nagy (10,10 x 6,75 m) méretű, mennye­zetét kőből faragott bordák tartják. Gyámkövei kehely idomúak és elég­gé kiugranak a fal síkjából. Az egyiken, a leckeoldalon, alul egy olasz lófőpajzs van kifaragva, mezejében latin kereszt áll. Ezekből a jelek­ből arra következtetnek, hogy olasz mester lehe­tett a templom építője.

A bor­dás mennyezeten három szépen faragott boltzárókő hívja fel a figyel­münket. Az elsőn – a záródásbelin – egy nagy olaszos pajzs van, benne egy tojásdad domborulat, ezen pedig egy lóherelevél keret, melynek alsó szára kiszélesedve a domborulat síkjába enyészik. A középső záró­kövön tárcsapajzs van, rajta emberi alkar, a kezében talán harci bárd (vagy kard), rajza nem vehető kielég tisztán. A harmadik zárókőben alul-felül kidomborodó oldalú téglalap alakú mezőben egy futó, farkas­féle négylábú állat. Talán a Szapolyai család címerére emlékeztet. Mind­három zárókő nagyon meg van rongálva. A szentély záródása poligon, s mivel három oldala igen lapos szög alatt hajlik egymáshoz, eddig mindenki nyolcszög záródásúnak tartotta. Pontos felmérés alapján állapították meg, hogy a 16 szög­nek három oldala van, bár ez igen ritka és szokatlan záródás.

A szentély északkeleti és délkeleti ferde oldalfalán egy-egy befala­zott csúcsíves ablaknak a nyoma látható; csúcsosodó ívük kívülről még jobban kivehető.

A tabernaculum szokatlan módon a leckeoldalon van. Valószínűleg akkor helyezték át, amikor már nem e fülkében, hanem az oltáron tartották az ostyát, s így jelenléte az evangéliumi oldalon feleslegessé vált. Ez a kis (90 x 30 cm), kőből fara­gott csúcsíves szentségtartó fülke igen egyszerű díszítésű, csak egy gya­korlatlanabb faragóra valló kötélfonatos keret veszi körül. Feltehető, hogy egy gyakorlatlan kezű falusi kőfaragó munkája, érdekességét azonban épp ez növeli, mert így a helyi népművészet egyik építészeti emléke s tanúsítja, hogy falusi mesterek is közreműködtek egy ilyen templom felépítésénél. A szentségtartó fülkéről hiányzik a szokásos rá­csos vasajtócska, csak két sarkának és záró szerkezetének a kőkeretből kiszakított nyoma maradt meg. Az 1934-es restauráláskor e hiányt egy újonnan kovácsolt vasajtóval pótolták.

A szentély padlója 20 x 20 cm nagyságú, rombusz és négyzet alakú téglákkal volt hiányosan kirakva. Mivel már töredezettek és mállottak voltak, 1934-ben e célra rendelt négyzet alakú téglákkal rakták ki a szentély egész földjét.

A sekrestye 5,50 x 2,50 m nagyságú és csupán 3,50 m magas barát­ságtalan, hideg helyiség, de szép a csúcsívesen boltozott mennyezete és a csúcsíves kis ablaka, amelynek keresztmetszete kéveszerű, sőt alsó ré­szén párkánya is le van szelve, mert így a napfény még a keskeny ablakrésen is be tud tódulni. Egyszerű tört ívelésű kőajtókerete van; valamikor szépen kifestett virágdíszes deszkaajtója is volt, de a festése már annyira lekopott, hogy 1934-ben egészen új deszkaajtót tettek a helyébe.

A diadalív két oldalán az 1934-es restaurálás előtt két igen egyszerű és művészietlen külsejű barokk mellékoltár volt. Mivel ezekre egy te­metőkápolnában nem volt szükség, eltávolították őket és a törmelék kövekből rakott oltárasztalt (menzát) is szétbontották. A törmelékkö­vek közül szép faragású román kori oszlopláb került elő. Mérete: 39 x 39 cm az alap, fent a kör átmérője 20 cm, az egész magassága csupán 21 cm. Hogy honnan kerülhetett ide a templomba, nem tud­hatjuk.

A hajó déli ajtója előtt egy kriptaszerű gödör volt, 140 x 220 cm nagyságú, oldalt kövekkel kirakva. Ebbe a kriptába egy sorban, egy­más mellett három koporsót lehetett elhelyezni. Ez volt a delnei nemes Incze család temetkezési helye. 1934-ben a kriptát feltárták, a leg­felső koporsó maradványai között néhány rozettafejű sárgaréz és fél­hold alakú aranyozott szeget találtak, de azután ismét beföldelték a kriptamélyedést és a padló deszkát föléje rakták.

A hajó 13 x 7,40 m méretű, nyugati végén helyezkedik el a XVIII. századból való, négy négyzet alapú kőoszlopon nyugvó karzat. Az osz­lopok közül kettő a fal mellett, kettő közbül áll, úgy, hogy a hívek három egyforma, egyszerű, de ízléses és szabályos félköríves kapu alatt közlekedhetnek. E három ív felett van a karzat mellvédje. Ennek köze­pén előreugrik az orgona játékasztala. A feljárat hozzá – egyszerű fa­lépcső.

Az északi fal már régebb óta bedőléssel fenyegethetett, erről tanús­kodik a támasztékul kívülről odaépített otromba támpillér. Az 1934-es munkálatok előtt újra ki-be görbült, sokan attól féltek, hogy egyszer bedől az egész fal. Ennek megerősítése céljából, belül, félmagasságig vasbetonnal megerősített, vastag kőfalat húztak. Ez elcsúfította a falat, de megóvta az összeomlástól.

A kazettás mennyezet panoráma felvételen

A templom legszebb és legértékesebb dísze az 1613-ban készített és virágdíszekkel megfestett kazettás deszkamennyezet, amely a hajó mennyezetének egész felületét befedi. 104 darab (13 x 8), kb. egyméteres négyzetekre osztott kazettából áll, amelyek közül – mivel az észak­nyugati sarok négyzete padlásfeljáróul szolgál és az festetlen – 103 festett kazetta. A mennyezet közepén, kb. 30–40 cm-rel lejjebb, egy nagyobb méretű képkeret függ, amelynek széléről faragott napsugarak ágaznak szerte. A vassodronnyal felfüggesztett kép Szűz Máriát ábrá­zolja a kisdeddel. A függesztett kép ilyen megoldása deszkamennyezeteink között szokatlan.

Szűz Mária a kisdeddel

A 103 kazetta közül csak látszólag egyezik néhány, valami kis vál­toztatást mindegyiknél alkalmazott a festő-asztalos, amiből az tűnik ki, hogy nem sablonnal, hanem szabad kézzel dolgozott.

Kompozíció szem­pontjából a mintákat három főcsoportra lehet osztani:

  1. rozettaszerű
  2. vázából, kancsóból kinövő, szimmetrikus elosztású virágcsokor
  3. a díszítmény főágát az egyik sarokból kiinduló csigavonallal alkotó minta.

A díszítmények mind magyaros reneszánsz virágos mintájúak, amilyeneket abban az időben az asztalosok a népi bútorokra, a képírók pedig a nemesi (ármális) levelekre festettek. A festés gyakorlott kézre és ízlésre vall. A minták szépségét a finom színezés is fokozza. Ural­kodó színe a nyers deszka régies barnás- vöröses meleg színe. A fehér alapon a virágok és levelek világoskékkel, szürkéskékkel, pirossal van­nak festve, de van kevés sárga és zöld szín is. A színek a hosszú idő alatt természetesen sokat fakultak és koptak, sőt beázás miatt egyesek ma kivehetetlen szürkések. A virágminták között sok a szegfű, rózsa, tulipán, búzavirág stb. A közepén egyik kazettában felirat hirdeti: „ANNO DOMINI CURALV [CURAVIT?] 1613”, vagyis a készítés idejét, azonban a szöveg többi része elmosódott.

Ez a deszkamennyezet ma az egyetlen Csíkban, s Kelemen Lajos meg­állapítása szerint festett kazettás mennyezeteink sorában régiség szem­pontjából a nyolcadik helyet foglalja el. Bár festőjének nevét nem tudjuk – írja -, munkája elárulja, hogy kivételes ízlésű gyakorlott mester festette. Ugyancsak Kelemen Lajos feltételezése szerint, a munka megrendelője a csicsói özvegy Petki Farkasné lehetett, aki akkor a leg­vagyonosabb földbirtokos volt a környéken.

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian